Élő interjú Burke Hedges-szel

Édesapja halála után 14 éves korában Kubából kivándoroltak az USA-ba.A főiskola elvégzése után, 5 dolláros minimálbérért dolgozott egy hajó építő műhelyben. Akkor kapta kezébe Og Mandino – A világ legnagyobb értékesítője című könyvét. Ezután mobil telefonok értékesítésével kezdett foglalkozni, ahol 100.000 dolláros értékesítéssel a cég felső 1 százalékába került, megnyert minden jutalmat, amit a cég ajánlani tudott. 30 éves korára 5 céget alapított és két könyvet írt.
Első network marketing üzletében, az első évben 10 millió dollár forgalmú csapatot szervezett.
Összesen hét könyv szerzője az üzleti siker és a személyiség fejlesztés témában, melyek több mint 4 millió példányban keltek el és 20 nyelvre fordították le.
A küldetése, hogy segítsen Neked elérni az általad vágyott sikert, ha tényleg eldöntötted, hogy megmászod a hegyet és feljutsz a csúcsra.
Az interjú időpontja 2020. július 9. csütörtök, este 20 óra.
Jelentkezz az alábbi űrlapon, és megkapod az összes eddigi interjú felvételének linkjét, valamint értesítést a Burke Hedges interjúra is.